Violence háza

First topic message reminder :

***

*Okééé, na, itt még nagyobbra nyíltak a szemeim.*
- Télleg? *Talán kissé magasabb hangon kérdeztem, mint eredetileg az gondoltam.*

*Viszonoztam csókját, és megsimogattam az arcát.* -Ne aggódj! Azt hiszem van itthon valahol egy két férfi ruhám is...

*Kissé összeráncoltam a szemöldököm, de tettem amit mondott, és egy picit hátrébb húztam tőle a fejem.*
~Violence!~ *Ugrott be hirtelen, és ennek annyira megörültem, hogy azonnal megcsókoltam. A hosszú, kígyózó madárfarok visszahúzódott, a tollak pedig lehullottak rólam. Teljesen emberi alakban gubbasztottam előtte, tök pucéran. Mert persze az okos főnix nem veszi le a ruháját hamvadás előtt, nehogy véletlenül is fel tudjon utána venni valamit. Csúcs...*

*Láttam, ahogy a sok emlék újra visszakerül a kobakjába.* - Várj még úgy egy percet, és eszedbe fog jutni, hogy ki vagyok..

*A több évszázadnyi emlék csak úgy záporozott vissza a fejembe, a fal tövénél ülő nőt viszont egyelőre nem ismertem meg, a testem viszont igen. Leugrottam az ágyról, és ezzel előtte teremve leguggoltam vele szembe. Arcom alig arasznyira volt az övétől, és továbbra is ebben a furcsa, félig átváltozott formámban voltam.*
- Ismerlek? *biccentettem oldalra kérdőn a fejemet.*

*A fal tövénél ültem, és vártam, hogy vissza jöjjön. Kíváncsi szemekkel néztem ahogy újra testet ölt.* - Üdv újra!

*Hangokat hallottam. Ismeretlenekét. Valamiről hangosan vitáztak. Abba az irányba fordultam, és egy vörös fénypontot láttam. Mintha tűz lett volna... Egyre közelebb sodródtam felé, s a végén már kezdtem sejteni, hogy mi lehetett az. A kamra, amiben álltak ismerős volt. Onnan léptem ki a sivatagba. Feléledt benne a remény, hogy talán meglátom végre, hogy ki/mi is vagyok, de az addig apró láng elhatalmasodott és körbezárt. A tűz színe megváltozott.*

*Fekete lángok csaptak fel a hamvakból, amik úgy örvénylettek felemelkedve az ágyról, mintha forgószél kapta volna el őket. A hamu bizonytalan alakot formált, amit tűz egybe gyúrt, és újból megalkották a testemet. Vagyis majdnem. Az újjászületés után közvetlenül a hajam karmazsin tollakból állt, ami végighúzódott lefele a gerincem mentén. Az fel- és alkarom külső oldalát is egy sávban beborították, oldalt a combomat, elöl a sípcsontomat. A farkcsontom megnyúlt, és a madáralakomat idéző tollas farok tekergett. A szemem éjfeketébe borult.*

*Néztem ahogy hamuvá ég. Majd vártam, hogy vissza jöjjön. csak vártam, és vártam de még mindig semmi. Fogalmam sem volt, hogy mégis mi a fenét csinálhatnék. kicsit kezdtem bepánikolni, bár fogalmam sincs, hogy miért.* - Ha nem jössz vissza rövid időn belül, hozom a porszívóm, és felporszívózlak! * mondtam már szinte mérgemben, amiért nem tudok semmit sem csinálni.*

*Egészen addig rikoltottam, amíg hamuvá nem égtem. Így lett a mazsolából két maréknyi por. Megkönnyebbültem, jó volt ez a néma semmi. Békés, emlékek nélküli. Legszívesebben örökké így lettem volna... Miért is ne...? Egy hosszú, békés, álmatlan álom...

-Nincs mit!
* Mikor lángok csaptak fel körülötte, hirtelen se köpni se nyelni nem tudtam volna, csak néztem, pedig ha a lábaim engedelmeskedtek volna nekem, elszaladtam volna a poroltómért, hogy eloltsam a lángokat. De csak ott álltam és néztem.*

~Kösz!~
*Nehézkesen ülőhelyzetbe tornáztam magam, és remegő kézzel megfogtam a poharat, majd kortyoltam belőle. Mintha a megváltást ittam volna, pedig az még arrébb volt. Fáradtan Violra pillantottam, a pohár kicsúszott a kezemből, és széttörött a padlón, a lángok pedig felcsaptak körülöttem. Semmi mást nem égettek, csak engem. Kinyitottam a számat, ám emberi hang helyett csak hosszan elnyújtott, sólyomszerű rikoltás tört fel a torkomból. Pokolian fájt.*

*Meghallottam Reed gondolatait. Bementem a konyhába, majd egy pohár víz társaságában mentem Reedhez. Mikor benyitottam, meglepődtem, hogy ilyen gyorsan ennyire megöregedett. Oda mentem hozzá, és oda adtam neki a vizet.*

*A torkom kiszáradt, és az esztelen szomjúság ami ilyenkor mindig is rám tört, újból meglátogatott. Szólni akartam, de nem bírtam hangot kiadni.*
~Violence... tudnál hozni... egy kis vizet...~

*Felmentem a fördőszobámba, és letusoltam.LEgszívesebben elmentem volna valahova bulizni... táncolni volt kedvem, de nem mentem, mert Reednek megigértem.* ~ Micsoda szófogadó csajszi lesz belőlem..~ * Lementem a nappaliba, és letelepedtem a kanapéra, és bekapcsoltam egy flmet.*

*Már alkonyodott, amikor felébredtem. Mintha minden tagom ólomsúlyú lett volna, és úgy éreztem magamat, mint egy mazsola. Mi tagadás, úgy is néztem ki. Rengeteg toll hevert a fejem körül, a szemem sarkából láttam, hogy a hajam megőszült, a bőröm olyan volt, mint egy halom összegyűrt papírgalacsin. A hasam behorpadt, a hátfájást pedig már nem is éreztem, mert már mindenütt mart a kín. Csak egyszer élném meg, hogy átalszom a hamvadást!*

*Egy csomó időt elpepecseltem a konyhában, és nem kis felfordulást is csináltam ott, pedig általában mior végzek a főzéssel, a konyha ugyan olyan rendben van, mint mielőtt elkezdtem volna. Állhattam neki takarítani, majd mikor végeztem, úsztam egyet a kinti medencébe, és már csak arra lettem figyelmes, fogy kezd sötétedni.*

*Hiába aludtam eleget az este, így is fáradt voltam. Nem kellett hozzá sok idő, és újból elaludtam.*

-Rendben, ha kell valami lentről akkor szólj, mielőtt egyedül akarnál lemenni és legurulnál a lépcsőn.* néztem rá komolyan, majd kimentem a szobából, és becsuktam magam után az ajtót. Kezdtem megéhezni, így vissza mentem a konyhába, és neki álltam főzni.*

- Azt hiszem... az jót tenne büszkeségem maradék kis szilánkjainak, amik a derekamat szurkálják. *Igen, akkor talán még férfinak érezném magam pár másodpercig, ha tovább nem is.*

*Néztem ahogy lefekszik az ágyra.* - Eddig fel sem tűnt, hogy ez az ágy rövidebb mint az enyém... Mondjuk itt még nem is aludtam... Kimenjek?

*Minden megtett méter kínszenvedés volt, és igazi diadalnak könyveltem el, hogy elértük a lépcsőt.* - Nem hittem, hogy a napokban fogok lerobbanni. *Megkapaszkodtam a korlátban, hogyha esek, akkor először azt tépjem ki a helyéről, és csak utána sodorjam magammal Violence-t is. A szobába érve csak lassan tudtam leülni az ágyra, majd elfeküdtem rajta, és szinte élveztem, hogy a lábfejem a levegőben lógott.*

-Ennek örülök. * Segítettem neki felegyenesedni, majd a derekát átfogtam, és elindultunk a vendégszobába.*

*Elhiszem, hogy rohadt vicces volt, legalább annyira fájt is, de csak én tehettem róla.*
- Fantasztikusan hangzik, és nem gyerekként születek újjá. *Hogy is születhetnék úgy, amikor nem volt gyerekkorom. Vagy ha volt is, ragyogóan titkolja.* - Akkor segítenél egy picit, mert a vén tragacs már nem indul egyedül. *Ilyenkor tanultam meg tisztelni és átérezni az öregek helyzetét. Mázli, hogy nálam ez alig egy napos állapot!*

*Nem tudtam megállni nevetés nélkül. Nagy nehezen abba hagytam a nevetést.* - Mit szólnál ahhoz, ha most felkísérnélek a vendégszobába, és lefeküdnél az ágyra és egész nap ott maradnál? Majd ágytornázunk, ha újra megszülettél… feltéve ha, nem gyerekként jössz vissza.

- Csak ha fogadóképes... *A "vagy" már lemaradt mondat végéről, mivel beszéd közben én marha színpadiasan meghajoltam, ezt viszont gyorsan öregedő derekam nem díjazta, és becsípődött. Én meg úgy maradtam. Vérciki.*